Békésen üldögéltem a BNV területén lévő nagyon pici, de annál drágább standunkon. A körülöttem lévő szuper energiatakarékos nap- és földenergiát hasznosító berendezésekkel (USA-ból, Japánból, Németországból) vártuk az érdeklődőket.
Jól látható módon az Alpha-InnoTec gyár folyadékos hőszivattyúja már deresre fagyasztotta az abszorbergömböt, ezzel is mutatva, hogy 65 °C-os meleg vizet tud még a jégből kicsavart energiából is gyártani.
Egy kis szakállas ember érkezett és kezdett a gépek és a standunk körül sétálni. Nagy táska volt nála, ha nagyon akarta volna, nyugodtan beköltözhetett volna táskája bármelyik zsebébe, az kényelmes otthonául szolgálhatott volna. Dörzsölte szakállát, nézegette a föld-energia-hasznosító hőszivattyús berendezéseket, majd óvatosan megszólított:
– Mik ezek, csak nem az, amire gondolok?
– Nem igazán tudom, mire gondol – válaszoltam bátortalan kérdésére.
– Hát valahogy kiszedik a földből, levegőből az energiát és akkor olcsóbban fűtenek, mintha azt gázzal tennénk. Hőszivattyú vagy mi a csuda?
– De igen – nagyon tetszett a kis ember, ahogy zöldes, szürkés szeme fürkészte a berendezéseket s a kiállítási asztalon lévő prospektusokat.
– Szeretne egy pár prospektust?
Összeszedtem a napkollektorokról, levegő- és földenergia-hasznosító berendezésekről minden szóróanyagot, amit nagy táskája egy pillanat alatt nyelt el.
Másnap megint megjelent a nagy táska és mögötte aprócska gazdája.
– Szóval – szólított meg szerényen – lenne egy kis munka.
– Miről lenne szó? – Nem igazán reméltem, hogy bármi is kisül az egészből, de hát azért udvariasan válaszoltam.
– Van egy kis közértem, ahol túl sok energiát fogyasztunk. Meg kellene nézni, hátha kitalál valamit, hogyan tudnék energiát spórolni.
Másnap felültem 50 cm3-is, használt piacon vett rozzant kis robogómra és elindultam megnézni a kis közértet. Útközben találkoztunk, a nagy táska gazdája egy nagy autóval várt az út szélén. Kicsit megijedtem, ilyen nagy autója van én meg egy kis rozzant robogón érkezem. Most már mindegy, csaptam a lovak közé, s száguldottam 40 km/h-val a nagy autó mögött. Magamban közben egyfolytában arra gondoltam: – Ebből sem lesz munka.
Megérkeztünk a közértbe. Percek alatt kitaláltam, mi a megoldás, elmondtam, s láttam a kis ember szemén, hogy a feladatot megoldja nélkülem.
– Lenne még egy kis munka – szólalt meg hosszas hallgatás után, de azt innen 30 km-re kellene megnézni.
Nem mertem arra vállalkozni, hogy olyan hosszan követem rozzant kis robogómon, megbeszéltünk egy új találkát. A találkára most már én is autóval, nem olyan naggyal, de négykerekűvel érkeztem.
– Hát erről lenne szó – mutatott a kis ember egy sáros szántóföldre. Itt épül egy közel 4200 m2-es élelmiszer-áruház. Ezt kellene hőszivattyúval, földenergiával működtetni. Vállalja?
Azt hittem, viccel, de nagyon komolyan dörzsölgette szakállát, miközben a gazda szemével nézegette az üres szántóföldet.
Nem tudtam, mire mondtam igent, de azt ingyen elvállaltam.
Európa legnagyobb élelmiszer-áruháza földenergiával, hőszivattyúval, termoaktivált födémekkel.
Ez a feladat! Régen vártam már rá.
A szokásos módon elkezdődött a tervezés. A nagy táskás kb. 1000-szer mondta, fűtsünk inkább gázkazánnal, hagyjuk a csudába a földenergiát. Körbe volt véve rendesen tanácsadókkal. Sokszor nehezebb volt rávenni őt arra, hogy végigcsináljuk az egészet, mint maga a tervezés és a kivitelezés.
De sikerült, az áruház 2005. december 11-én ünnepélyes keretek között megnyílt.
Európa legnagyobb élelmiszer-áruháza, amiben a Roth termoaktivált födémet két darab, egyenként 160 kW-os Alpha-InnoTec földenergiát hasznosító hőszivatttyú fűt, illetve nyáron hűt.